Legfrissebb kommentek

  • Hegedűs Anna Várjuk a beszámolót!...
    2008-05-30 18:55:41 (Beköszöntő)

Hozzáférés

rss  RSS hírcsatorna
Az RSS hírcsatorna kizárólag a nyilvános blogbejegyzéseket tartalmazza!

Jog: Látogató

BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

Szűrés: 2008 július

Kedves Olvasók, Kismamák!

Íme a régóta ígérgetett beszámoló!

2008 elején találtunk egymásra Katával és hosszas, főként lelki rákészülés után útjára indítottuk az első kismamáknak szóló, az anyaságra, babavárásra, szül(et)ésre felkészítő, ráhangoló csoportunkat.

Hamar összejött a kis csoport és hat fővel május 26-án este fél hatkor megtartottuk az első alkalmat. Volt aki akkor még a 12. hétben járt és volt olyan is, aki már a 31-et töltötte be. Ők már nagyon közel állnak a nagy eseményhez. Ami rögtön kiderült, hogy mindenki, aki akkor már tudta, kisfiút hord a szíve alatt. A hatodik babánk egyelőre nem mutatkozik, de természetesen tippek vannak :)))

Őszintén mondhatom, hogy legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy így megvalósul majd mindaz, amit mindketten elképzeltünk. Teltek, múltak a hetek és egyszercsak ott ültünk az utolsó foglalkozáson és búcsúzkodtunk.

Jó érzés volt adni és még jobb érzés volt kapni a csoporttól, akik időközben igazi támogató, lelkileg maximálisan összetartó kis közösséggé avanzsálódtak.

A foglalkozások alkalmával elhangzottakról, az átélt élményekről a könnyekről, a mosolyokról nem tudok és nem is szeretnék beszámolni, hiszen a mindannyiunkat köt a csoport titok és szeretnénk, ahogy erre ígéretet is tettünk, megőrizni a dolog intimitását.

Engedjétek meg - természetesen a résztvevők előzetes hozzájárulásával -, hogy idézzek néhány hozzánk érkező beszámolóból, köszönetből, amit a csapat tagjaitól kaptunk.

"Köszönjük Orsi és Kata"

"Én is szeretnék csatlakozni, és megköszönni Nektek mindazt a lelki támaszt, irányt amit kaptam/kaptunk N-al együtt Tőletek!"

"Kedves Orsi, Kata!
Én elég sok szkepticizmussal is el vagyok látva, köszönhető talán annak, hogy az a típus vagyok, aki sok mindenről olvas, gondolkodik, sok dologról azt gondolja, hogy félrevezetés, illetve az emberek szándékos befolyásolása lehet a cél, ezért mindig megpróbálja a számára fontos lényeget leszűrni. Nehezen tudok elköteleződni egy-egy irányvonal mellett, és leginkább csak akkor, ha a magam számára már beigazolódott valamilyen módon, hogy az a bizonyos irányvonal működik.
Lefordítva ezt a kis kommentárt a közös csoportmunkánkra, én azért is vágtam bele, mert tudom, hogy a relaxáció - meditáció működik, és úgy is működik, ha az ember elsőre-másodikra-harmadikra még nem feltétlenül hisz benne (nekem kellett 2 év hozzá...egy csomó saját tapasztalattal)

Ami nekem nagyon tetszett a programban, az a Ti hozzáállásoktok és elkötelezettségetek, hitetek, amely igazán hitelessé tette szerintem mindenki számára azt, hogy nem csak a materiális, hanem a lelki - belső folyamatok is befolyásolhatók, sőt kezdeném azzal, hogy megismerhetők, még akkor is, ha időnként ijesztőnek, meglepőnek tűnnek. Mondjuk a hitetek nélkül ez a program "nem is jöhetett volna létre" :-).
Elgondolkodtam azon is, hogy vajon azóta is alkalmazzátok-e a meditációs-relaxációs technikákat a problémáitok feltárására, kérdéseitek megválaszolására? Gondolom, igen, hisz a folyamat nem szakad meg a gyermek megszületésével.

Kérlek, folytassátok ezt a programot - ahogy tervezitek is -, és maximálisan egyetértek Veletek abban, hogy inkább szájhagyomány útján terjedjen, hiszen ez nem egy olyan téma, amire akármilyen embereket lehet toborozni, erre nyitottnak kell lennie azoknak, akik úgy döntenek, hogy részt vesznek a programban.

Amit én még Tőletek tanultam a sok nagyon hasznos ismereten kívül, hogy merjek még nyitottabb lenni a saját lelkem üzeneteinek megismeréséhez, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ez sem annyira egyszerű és egyértelmű. Mindkettőtökből sugárzik a teljes belső lelki harmónia, én ezen a szinten még nem járok, de célom ezt elérni.

Még valami..., ez egy olyan terület, amelyet igazából nem lehet egy-egy óra alkalmával befejezni, az ember még nagyon sokat gondolkodik utána, és sok kérdés is felmerül benne. Ezt is figyelembe véve én mégis azt mondanám, hogy kevés volt a hét alkalom, gondoljátok meg további alkalmak beiktatását, esetleg feltornázni 10 alkalmasra a programot, hisz van miről beszélni....:-)
És még egy javaslat, ha nem veszitek rossz néven, az első 1-2 alkalommal érdemes lenne rászánni több időt a relaxáció ellazulás részének gyakorlásához, anélkül, hogy rögtön képet kellene látni, hisz aki nem járatos ebben, annak nem egyértelmű, hogy hogyan kell ellazulni ahhoz, hogy utána valóban a tudatalattijával tudjon kommunikálni.

Nagyon köszönöm az összes útravalót :-)), azonnal jelentkezem valamilyen formában, ha esemény van :-), vigyázzatok magatokra, és kívánom, hogy legalább ilyen jó csoportot sikerüljön "összeVONZANI", mint a miénk!!!!"

A továbbiakon dolgozunk és úgy tervezzük, hogy szeptembertől indulunk ismét egy csoporttal. Erről természetesen itt a Manóblogon beszámolunk!

Szeretettel,

Orsi

twitteriwiwfb

Blog info

Finom Hangolás

Várandós Anyák programja